Bemutatkozás

„A siker nem véletlen, hanem tudatos elemzés, kitartás és helyes döntések sorozatának eredménye. Mi abban hiszünk, hogy az alapos piacelemzés a kulcs ahhoz, hogy a vállalkozások biztos alapokon növekedjenek és a versenytársaik előtt járjanak.”

A nevem Szöllősi Tamás, és több mint 35 éve vagyok jelen az üzleti életben. Pályafutásomat az élelmiszerkereskedelemben kezdtem, majd számos sikeres vállalkozást alapítottam és vezettem, amelyek mindegyike hozzájárult a piacok fejlődéséhez.

1990-ben elindítottuk Magyarország első tej-, tejtermék- és tőkehús nagykereskedését, emellett a CBA üzletlánc tagjaként is aktívan jelen voltunk a piacon. A Jégcsillag Kft.-ben több mint 450 munkatárs dolgozott, és a budapesti valamint balatoni szupermarketjeink az ország legkedveltebb üzletei közé tartoztak.

Később külföldi tapasztalatokat szereztem, majd 2014-ben megalapítottam a Lotus Cleaning vállalatot, amely 2019-re Magyarország piacvezető autókozmetikai cége lett, és regionálisan is meghatározó márkává vált.  2021-ben eladtam a céget, azóta pedig a Piacelemzés cégem mentorálással és üzleti tréningekkel támogatja más cégek sikerútját, hogy ők is elérjék a növekedést és piacvezetővé váljanak.

Mindemelett 2023-ban elkezdtem együtt dolgozni a Tóalmási Kolbász Manufaktúrával, amelyben 2024-től már a tulajdonosként is tevékenykedek. Mára a Tóalmási Manufaktúra piacvezetővé vált a húsipari szegmens online piacán. E siker kulcsa a piac és a versenytársak pontos ismerete volt. Tudtuk, hogy a vásárlóink mire vágynak, de azzal is tisztában kellett lennünk, hogy a versenytársaink miben lehetnek erősebbek vagy éppen gyengébbek.

Ezek az ismeretek, valamint egy jól megtervezett stratégia alapozta meg a cég sikerét. Azt vallom, hogy ha nem tudod, hol állsz a piacon, és nem elemzed a versenytársakat, akkor minden belefektetett energia és pénz elvész. A sikerhez szükség van egy erős alapokra épített stratégiára, amely a piac ismeretére épít.

A siker nem a véletlenen múlik. Ha tudod, hol állsz és mi vár rád, akkor elérheted a céljaidat. Legyünk együtt sikeresek és érjük el közösen a kitűzött célokat!